IndyColts

T.Y. Hilton: “Az ellenfeleknek gondjuk lesz velünk.”

A napokban készített interjút az Indianapolis Colts hivatalos weboldala a már egészséges T.Y. Hiltonnal, illetve Jack Doyle tight enddel is. Ebből szemezgettünk egy kicsit.

Arról a minap már beszámoltunk a facebook oldalunkon, hogy a csapat támadásban talán legveszélyesebb fegyvere, T.Y. Hilton, lekerült az NFI listáról. Az interjúban az is kiderült, hogy a térdínjával bajlódott, de már jobban van, sőt ugye, azóta már meggyógyult. A csapat természetesen nem siettette a training campre a visszatérést, nehogy később komolyabb sérülést szenvedjen. Az elkapó bízik magában, hogy gyorsabban, jobb formában tér vissza a csapatba.

Úgy érzem az offseason-ben végzett munkámmal gyorsabb lettem. Gyorsabbnak és erősebbnek érzem magam. Alig várom, hogy munkába álljak. – mondta Hilton.

2020-ban T.Y. Hilton jelenlegi szerződése utolsó évébe lép. Az eddigi 552 elkapásával és a majd 8600 elkapott yardjával a negyedik, 45 elkapott TD-jével a hetedik és második a csapat történetében a meccsenkénti átlag elkapott yardjával (72,9). Nem véletlenül említik egy szinten két és várható lassan három korábbi Hall of Famer WR-el, Marvin Harrisonnal, Raymond Berry-vel és Reggie Wayne-nel.

T.Y. Hilton

Hiába jár le a szezon végén a kontraktusa a Colts-sal, Hilton csak a játékra koncentrál, nem foglalkozik sem a hosszabbítással jelenleg, sem az esetleges váltással.

Persze tudom, ez az utolsó évem (a szerződésemből – a szerk.), de ez van. Most mással kell foglalkoznunk, aztán majd a szezon végeztével leülünk tárgyalni. – mondta Hilton – Nem is gondolkozom ezen, csak a jelenlegi helyzettel és csapattal foglalkozom, főleg azzal, hogy jobbak legyünk, és összeszokjam a csapattársaimmal. Szuper velük együtt játszani.

Az esetleges csapatváltás is szóba került, de bízzunk benne, hogy 21-ben is Colts mezben kapdossa el a labdákat.

Őszintén nem tudom – reagált T.Y. – Lehet az utolsó évem lesz itt, de lehet, hogy nem. Lehet meghosszabbítjuk a szerződésem, vagy mégsem. Csak kimegyek és kiadok magamból mindent. Ha mégis ez lenne az utolsó szezonom itt, akkor mindent kiadok magamból, amit csak tudok. De ha a pályán vagyok nem ezen jár az agyam. Ezt Chris (Ballard), Mr. (Jim) Irsay és az ügynököm intézi. Én a játékommal szólok csak bele, szóval ez van.

A beszélgetés zárásaként az offense új „fegyverei” kerültek szóba. Philip Rivers érkeztével, Andrew Luck visszavonulása után, újra egy jó kezű QB dobálja majd a labdát, az elkapóknak. Rajta kívül a draftról érkezett Jonathan Taylor személyében az egyetemi football egyik legjobb RB-je és  Michael Pittman Jr. is a börzéről választotta a csapat, valamint egy korábban bizonyított TE Trey Burton jött Chicagóból.

Velük, illetve ha a sérüléséből felépülő Parris Campbell ott folytatja, ahogy kezdte az előző szezont, Zach Pasclallal kiegészülve, valamint a backfield-en Marlon Mack-kal és Nyheim Hines -sal nem hangzik rosszul a szezon előtt a támadó egység, természetesen Hiltonnak is tetszik.

Azzal, hogy Pittman megérkezett Zach, Parris és mellém, elég menő – mondta az elkapó. – Sokan vagyunk, akik különféle dolgokra képesek, sokoldalúak. Gyorsak vagyunk, magasak és nehezek. De persze ott van Jack Doyle TE, Mo (Alie-Cox), Trey (Burton) és a futóink is, akik különlegesek. Szóval, az ellenfeleknek gondjuk lesz velünk.

T.Y. Hilton

Ha már Hilton szóba hozta Doyle-t, folytassuk mi is vele.

Frank Reich 2018-as érkeztével kijelentette, szeretné a csapat futójátékát megreformálni és az öt legjobban futó csapat közé szerette volna Colts-ot vezetni. 2019-re már a hetedik helyen jegyezték a statisztikák a csapatot, 1,5 yarddal elmaradva a céltól. Ehhez azért Doyle-nak is köze van, ugyanis hiába volt Reich előtt is remek futásblokkoló TE, 2018-tól hatalmas fejlődésen ment át Ő is.

Hogy a cél jövőre megvalósuljon, a holtszezonban érkeztek bőven. A már említett draftról érkező Jonathan Taylor, a tavaly sokat fejlődő Marlon Mack és a Steelers-ből elengedett korábbi pro bowler full back Roosevelt Nix, mind ezt segítik majd elő.

Azzal, hogy igazoltunk egy valódi FB-et (Nix), az megnehezíti a védők dolgát, ez egy teljesen új dimenziót ad a futójátékunknak.

Doyle amellett, hogy remek blokkoló TE, bizony a labdával sincs rosszban, igazi all-rounder. És bár a posztja talán az elkapásokat teszi előtérbe az elmúlt időszakban, a Colts tight end-je nagyon fontosnak tartja az előbbit is.

Az első dolog, amit mondani szoktam, hogy akarni kell. Akarnod kell. – válaszolta Doyle arra a kérdésre, hogy mitől lesz valakiből minőségi tight end – Ha akarsz blokkolni, akkor jó úton vagy, utána már csak dolgozni kell a technikán és edzeni, folyamatosan fejlődni.

Rivers érkeztét Jack Doyle sem bánta, együtt kezdték meg a munkát az edzőtáborban, hogy minél hamarabb összeszokjanak.

Ez kicsit olyan, mint egy tanulási folyamat. – mondta a Rivers-sel való munkáról – Össze kell szokni. Csak nézzük, ahogy olvassa a védelmet, hogy mit is szeretne tőlünk a különböző szituációkban.

Jack Doyle

A pályán kívül is dicséri Doyle Rivers „energikus jellemét”:

Lenyűgöző, hogy mennyire foglalkozik azzal, hogy megismerje a csapattársait. Nem csak a támadó egység tagjait, és nem is csak azokat, akiknek a labdákat szórja majd, vagy aki blokkol majd neki. Sokat beszélget a védőkkel is. Szeretne beilleszkedni és jó csapattárssá válni. Nagyon szuper ezt látni.

Jack Doyle 2018-as szezonja több sérüléssel is tarkítva volt. Ezért a tavalyi szezonra csak egy célt állított maga elé, amit sikerült is végrehajtania.

Csak azt szerettem volna, hogy egészséges maradjak 2019-ben és sérülésmentesen végigjátszam a szezont. Sőt, készen állok folytatni ezt, szeretnék ott lenni a csapattársaimnak. Természetesen van, ami rajtunk kívül áll, ami ellen nem tudunk tenni, de egyszerűen csak kint szeretnék lenni a pályán. Imádom a football-t, imádom a csapattársaimat. Szóval igen, király érzés volt és várom, hogy folytassam ezt a következő szezonban is. – fejezte be Doyle.

Forrás: colts.com
Jankó Gergely

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük